18+ Elszabadult a pokol a 9-es buszon: amputálni kellett Zoli lábát. Rengeteg a rendőr és a mentő a helyszínen - RÉSZLETEK:


Zoli a történtekről azt mondta: „mindössze annyi volt a bűnöm, hogy rosszkor voltam rossz helyen.” Sokkoló történetet osztott meg Zoltán, akinek amputálni kellett a lábát, miután leesett egy buszról a fővárosban. A fiatalember a Blikknek számolt be arról, hogy a 9-es buszon utazott Budapesten, és már lépett volna le, amikor azt érezte, hátulról megtaszítják.
Nem közvetlenül ő volt a célpont, már út közben láthatta, hogy néhány suhanc a buszon zaklatta az egyik utast, eredetileg őt akarták lelökni a megállóban. Ám végül Zoltán lökték le a buszról, aki elvesztette az egyensúlyát és a járdára került. Kiderült, olyan szerencsétlenül zuhant, hogy combnyaktörést szenvedett. Az esés után megoperálták, ám a gondok csak ezután kezdődtek igazán. A fiatalember szerint egy bokatörésből indultan a problémák, amit a vizsgálatok során nem vettek észre. Bár akkor nem tett feljelentést emiatt, így sosem bizonyosodott be. „A sérülés mindenesetre elfertőződött, végül olyan súlyos lett, hogy térdnél amputálni kellett a lábamat. Mindössze annyi volt a „bűnöm”, hogy rosszkor voltam rossz helyen” – mondta a fiatalember.
A tetteseket megúszták a történteken, ugyanis a buszon lévő kamera nem rögzítette a dulakodást, így nem lehet őket azonosítani. Lelkileg pocsékul vagyok, fizikailag éppen hogy – mondta a lapnak Zoli, aki nem adja fel a küzdelmet, és barátai is mindenben támogatják, még egy Facebook-csoportot is létrehoztak, hogy megvehessék a speciális protézist a fiatalember számára. Zoli ugyanis nagyon szeretne visszamenni dolgozni a fodrászüzletbe. „Bár a tb finanszíroz egy alapszintű műlábat, ám amire nekem lenne szükségem, az nagyjából egymillió forint. Azzal kibírnám azt a néhány órát, amit végig kell állnom egy nap” – tette hozzá. Aki támogatná Zolit és segítene neki a protézis beszerzésében, csatlakozhat a Facebookon az Együtt sikerül csoporthoz, de Zolit közvetlenül is támogathatja az alábbi számlaszámon: Letfusz Zoltán Máté – 11773425-02882697. Közleménybe: Együtt sikerül. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal