❗Tragédia: Felborult egy busz Magyarországon, 1 halott, legkevesebb 24 sérült - Felfoghatatlan ki az áldozat😢


Újabb részletek a mai buszbalesetről: 1 halott, 24 sérült – felfoghatatlan tragédia! Egy ember életét vesztette abban a balesetben, amely szerda hajnalban történt a Fejér vármegyei Seregélyest és Sárosdot összekötő út 38-as kilométerénél – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Győrfi Pál tájékoztatása szerint a férfi súlyos belső sérüléseket szenvedett és már nem lehetett rajta segíteni. A balesetben huszonnégyen sérültek meg, közülük egy ember állapota súlyos, ő fejsérülést és lábtörést szenvedett – tette hozzá a szóvivő.
A balesethez 14 mentőegységet riasztottak, a sérülteket a székesfehérvári és a dunaújvárosi kórházba szállították – mondta Győrfi Pál, jelezve: a mentést a rossz látási viszonyok és a zuhogó eső is nehezítette.Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság korábbi közlése szerint az autóbusz oldalával az árokba csapódott; ötven utasa közül harmincan ki tudtak szállni a járműből, a többieket a tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki. Győrfi Pál tájékoztatása szerint a férfi súlyos belső sérüléseket szenvedett és már nem lehetett rajta segíteni. A balesetben 24-en sérültek meg, közülük egy ember állapota súlyos, ő fejsérülést és lábtörést szenvedett.
A balesethez 14 mentőegységet riasztottak, a sérülteket a székesfehérvári és a dunaújvárosi kórházba szállították – mondta Győrfi Pál, jelezve: a mentést a rossz látási viszonyok és a zuhogó eső is nehezítette. Az autóbusz oldalával az árokba csapódott; ötven utasa közül harmincan ki tudtak szállni a járműből, a többieket a tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki – tájékoztatott a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal