Most kaptuk a TRAGIKUS hírt Bagdy Emőkétől! Az egész országot sokkolta a váratlan hír:


Az egyesült államokbeli Phoenixben brutálisan meggyilkolták a magyar sztárpszichológus, Prof. Dr. Bagdy Emőke fiát – tudta meg a Blikk. Az arizonai helyi sajtóban futótűzként terjedt a hír, hogy október 21-én halálra késeltek egy 53 éves férfit, Császár Zsoltot. Úgy tudjuk, hogy az áldozat Bagdy Emőke fia. — „Igaz a hír, megölték a fiamat. Megsemmisültem, felfoghatatlan a számomra” – erősítette meg a szörnyű értesülésünket a klinikai szakpszichológus.
Az amerikai lapok az elkövető, a 18 éves Yaaliyah Ezekiel Jackson vallomását is idézik, amelyben azt állítja, hogy a nővére lakásán vendégeskedett Zsolt, és egy összeszólalkozás után, önvédelemből szúrta meg többször áldozatát. „Amit olvastunk mi is a kinti lapokban, azok értelmetlenségek. A lányom, Zsolt ikertestvére és a vejem kint van Arizónában, még nagy erőkkel zajlik a nyomozás. Az amerikai jogok szerint az áldozat hozzátartozói minden dokumentumot, hanganyagot megismerhetnek, így a boncjelentéstől a tanúvallomásokig mindent. Ezért biztos forrásból mondhatom, semmi nem igaz abból, amit a sajtó leírt. A fiamat – aki teológus volt – egy rendezvényre hívták, azonban tőrbe csalták. Szándékközösségben, többek által nyereségvágyból elkövetett rablógyilkosság volt. A bűntényt egyelőre a 18 éves, 2 méter magas, kisportolt Jackson vállalta magára, de más vitte el az autót, a mobiltelefont, stb. Nem ismerte a fiam a támadókat, és még csak nem is védekezett, mert nem számított semmi rosszra. Jóindulatú, embereknek segítő, mélyen hívő ember volt.
Vékony, 170 cm-es jóságos kis ember. Jackson 2 hete volt próbaidőn szabadlábon, egy reintegrációs program keretében. Egész gyermekkorát intézetekben és fiatalkorúak börtönében töltötte, így nyilván a tettestársai is, akik között nagykorú (21 év feletti) értelmi szerző is volt. Jaksont elfogták és a társai védelmében hamis vallomást tett, hiszen fiatalkorú és kevesebb vesztenivalója lehet. Hirtelen felindulásra való hivatkozását el sem fogadták, hiszen úgynevezett secondary murderrel vádolják, azaz nem indulat-bűncselekménnyel. Nem először ölt embert, és súlyos indulatkezelési zavarai vannak. Nagy erőkkel folyik a nyomozás, ezért a sajtó csak fantáziálni tud, illetve az elkövetők köréből dezinformálják. Kérem a jóérzésű embereket, ne zaklassák a családomat és engem a jövőben média hírekkel és fölösleges levelekkel! – kérte Bagdy Emőke. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal