Döbbenetes tragédia rázta meg az országot ma este! Egy kivételes, és sokak által szeretett Művészünk távozott közülünk fájóan fiatalon! Ugye tudjátok, ki volt Ő:


Ötvennégy éves korában, gyors lefolyású, súlyos betegség után szombaton Párizsban meghalt Varga Veronika énekes, francia-magyar színésznő. A francia és magyar nyelven párhuzamosan dolgozó Varga Vera 1969. június 10-én Budapesten született, gimnazistaként a Nagy Gergely, Korom Attila és Novák Péter által alakított Cég nevű zenekarban énekelt, szerepelt Tímár Péter Moziklip című filmjében is. Érettségi után előbb a brüsszeli színiakadémián, majd a párizsi Színművészeti Egyetemen szerzett színészi diplomát.
Az 1994-ben Yvon Marciano rendezésében készült, számos díjat elnyerő Emilie Müller című francia kisfilm címszerepével robbant be a francia köztudatba. Ugyanebben az évben játszotta első filmes főszerepét Philippe Noiret oldalán a Párizs királya című alkotásban, amelyet Dominique Maillet rendezett, s amelyet számos mozi- és tévéfilm, valamint sorozat követett (Maigret, Vaják), többek között férje, Eric Barbier alkotásai (Szabad légkör, A kígyó, A gyerekkor földje). Színházban olyan neves rendezőkkel dolgozott együtt, mint Christian Rist, Irina Brook, Christophe Perton, Jean-Pierre Vincent vagy Anne-Laure Liégeois.
Egyik legjelentősebb színpadi szerepe Racine hősnője, Phaedra volt, amelyet a 2000-es évek elején több évadon keresztül játszott Franciaországban és a világ több országában. Varga Veronika az elmúlt években több magyar filmben is szerepelt: a 2019-ben a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára jelölt művek szűkített listájára felkerült Akik maradtak című, Tóth Barnabás rendezésében készült alkotásban Vidáknét alakította, főszerepet kapott Badits Ákos 2021-ben forgatott, Űrpiknik című első nagyjátékfilmjében, valamint látható volt Madarász Isti Átjáróház című művében és Dombrovszky Linda Újjászületés című kisfilmjében. Varga Veronika temetéséről később gondoskodnak. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal