❗RENDKÍVÜLI❗ Most jött a felfoghatatlan hír! Az utcán tették Orbán Viktorral:


Rejtélyes felvétel: Orbán Viktor egy köteg húszezressel a kezében sétált be egy IX. kerületi házba. És jól videóra is vették! A 444.hu gazdasági kérdésekről akarta kérdezni a miniszterelnököt, ezért megvárták egy ferencvárosi háznál. Konkrétan az lett volna a kérdés, hogy mivel tegnap a miniszterelnök azt mondta, hogy a jegybank nem bírt megbirkózni az inflációval, ez alapján a mondat alapján le kellene-e mondania Matolcsy Györgynek. Válasz nem szokott lenni ilyen újságírói kérdésre, mikor a miniszterelnököt elkapják csak úgy valahol – emlékezzünk csak az “Ember, most jövök a templomból” jelenetre.
Most nem volt ilyesmi, mégis meglepő volt, ami történt: A portál szerint mostanában minden reggel beugrik ebbe a bizonyos házba a miniszterelnök. Most is így tett, Orbán szokásos kisbusza megállt az épületnél, kiszállt a miniszterelnök, majd elővett a zsebéből egy köteg pénzt, húszezreseket, tízezreseket. Rápillantott, mint mikor az ember bemegy a boltba és megnézi, elég-e a nála lévő összeg arra, amit venni akar. Bár mostanában kártyával fizetnek a legtöbben, készpénzes nagy összegű kifizetések ritkák. Szóval, nem tudni miért ment oda és minek kellett ahhoz annyi pénz, amit odabent csinált. Lehet, hogy pénzzel segít valakinek, aki ott lakik?
Mert az valószínűtlen, hogy vásárolt volna a házban. A miniszterelnök egyébként egy árva szót sem szólt, csak távoztában odaköszönt az őt továbbra is kérdezni próbáló újságírónak. Annyi biztos, hogy a 444 riporterét a testőrök megállították és személyvédelmi intézkedés keretében ideiglenes zárást “foganatosítottak.” Ott volt Orbán Viktor sajtófőnöke is, aki később a Telex kérdésére válaszolva azt mondta, hogy azért volt ott Orbán Viktor magánprogramján – mert a pénzes házlátogatás eszerint magánprogram volt, – hogy biztosítsa, hogy a magánprogram magánprogram is maradjon…

AKTUÁLIS:

Főoldal