MOST ÉRKEZETT: Orbán Viktor brutális megszorításokat jelentett be! EBBEN nem lesz köszönet - RÉSZLETEK:


Súlyos megszorítások érintik egy friss rendelet szerint a főváros közlekedését. A Magyar Közlöny legfrissebb számából kiderült, hogy komoly megszorításokat rendelt el Orbán Viktor miniszterelnök. A kedd este megjelent határozatból kiderült, hogy egyes budapesti és vidéki közösségi fejlesztéseket is módosítottak és visszavontak.
Az is kiderült, hogy a kabinet ismét a Magyarország szomszédságában zajló háborúra, illetve a rezsicsökkentés megvédésére hivatkozva vont vissza 24 olyan határozatot, amelyekkel különböző beruházások megvalósítását támogatta. Az Orbán-kormány többek között arról döntött, hogy az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretéből törölték az Albertfalva megállóhely, továbbá Külső Körvasút új megállóhelyeinek fejlesztési előkészítését, törtölték az Egészséges Budapest Program Dél-budai Centrumának helyszínéről szóló 1592/2016. (X. 27.) határozat azon pontját, miszerint „a Dél-budai Centrum megközelíthetősége érdekében kettő darab autópálya-lehajtó kerüljön megépítésre”. De törölték még az egykori Józsefvárosi pályaudvar és az egykori MÁV Északi Járműjavító területén megvalósítandó közcélú beruházások közlekedési kiszolgálását és a fővárosi zöldterületek megújításához és a városmajori közparkfejlesztés megvalósításához szükséges határozatot is.
Emellett Orbán Viktor felszólította Lázár János építési és közlekedési minisztert, hogy szeptember 15-ug gondoskodjon a Beruházás Előkészítési Alapból és a Beruházási Alapból a jelen határozatban szereplő projektekhez biztosított és fel nem használt források visszafizetéséről, valamint gondoskodjon az egyéb módon biztosított és fel nem használt forrásoknak a Magyar Államkincstár „2023. évi befizetések” megnevezésű számla javára történő befizetéséről. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal