Szerda reggel a Balokány-ligeti tóba elmerült és fuldoklott egy nő, de Németh György hajléktalan –azonnal cselekedet utána ugrott és ÍGY mentette meg a fuldokló nő életét! Egy szívecskével fejezzük ki elismerésünket, megérdemli!


Németh György egy hete, a Balokány-ligeti tóból húzott ki egy bajba jutott, középkorú asszonyt. A nőt a mentők végül a pszichiátriára vitték. A hajléktalan férfi azt mondta: legalább harmincan voltak a környéken, de rajta kívül senki sem segített. A férfi azt nyilatkozta az RTL Híradónak, hogy “Egyszer csak a nő eltűnt a patkáról, futottam utána, közben vetkőztem és alsónadrágban beugrottam érte”. György elmondása szerint nehéz dolga volt, ugyanis kapálózott és többször is a víz alá nyomta őt. Végül sikeresen a partra vergődött vele.
A helyszínre mentőautó is érkezett, miután a nő magához tért, megköszönte a megmentőjének, hogy ilyen hamar a segítségére kelt. A férfi január óta hajléktalan, korábban napelemeket szerelt Ausztriában, de megsérült. A balesete után jobban figyel másokra, ezért tűnt fel neki a parton ülő, zavart hölgy is. Az 50 év körüli nőt a mentők a pszichiátriára vitték, azóta ott tartózkodik. Egy szívecskével és egy megosztással fejezzük ki elismerésünket ennek az EMBERNEK, megérdemli!

AKTUÁLIS:

Főoldal