BOTRÁNY! Ember nem látott még OLYAT, mint ami Tóth Gabival történt a legutóbbi koncertjén..!! Csak erős idegzetűeknek:



Megkapta a magáét? Tóth Gabi eddig sem volt egy népszerű ember, de most még inkább megosztja a közvéleményt a viselkedése. Kérdés, hogy ez mennyiben lesz hatással a Sztárban sztár leszek! új évadának nézettségére, ami szeptember első hétvégéjén indul majd a TV2-n. Gabi korábban évekig bloggolt a család.hu-ra: egyszer például az élete furcsa kettősségét osztotta meg az olvasóival. „Furcsa kettősségben élek, nagy a kontraszt a két világ között, ami a mindennapjaimat jellemzi. Mondhatnám, hogy már megszoktam, de hazudnék, mert ez így nem igaz.
A mai napig nagyon izgulok például minden fellépés előtt. Akkor is, ha a Palkonyán állok 40-50 ember előtt, és akkor is, ha a fent említett 13 ezer ember elé kell kiállnom az Arénában” Ezen az oldalon írt azokról az ijesztő esetekről is, amik egy-egy fellépésén történtek meg. Egyszer például valaki egy sörös üveget hajított hozzá, de akadt olyan is, aki meggyújtott petárdát vágott hozzá. Szerencsére nem találta el, és a biztonsági emberek is gyorsan közbe avatkoztak. De az egyik legemlékezetesebb az volt, amikor egy céges bulin lehányták az énekesnőt. Ugyanis egy elegánsan felöltözött nő odament hozzá – vélhetően gratulálni akart Gabinak a koncertje után -, de amikor kinyitotta a száját, szó nem jött ki rajta, csak a vacsora. „Magyarul lerókázott. Ott tanultam meg, hogy a diszkrétnek induló, elegáns céges bulik tudnak a legveszélyesebbek lenni…” -írta akkor Gabi. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal