Idegrángásba kezdett Orbán olyan dolgot jelentett be most Gyurcsány Ferenc



Idegrángásba kezdett Orbán olyan dolgot jelentett be Gyurcsány Ferenc. Ha nem közös a haza, akkor nem közösek a dolgaink, nem közös a nyelv, a gondolat, a történet. Akkor a másik áruló lesz. És mert a hazáért mindent meg lehet, mi több, meg kell tenni, nincs határa a cselekvésnek. Jónak. Rossznak. Magyarország, közös hazánk azért keveredik tévútra sokadszor, mert aki hatalmon van, azt hiszi, hogy nélküle végveszélyben lesz a haza. Ellenzékben lesz. Közösen kell birtokba venni a hazát. Nem egyiknek, nem másiknak. Nem nekünk, nem nekik.Közösen. Amíg ez nem történik meg, addig bárki bármit megtesz majd a hatalom megtartásáért, megszerzéséért.
Mert a haza mindenek előtt – jön az önfelmentő háborús logika. Orbán, a Fidesz magát tekinti a haza egyetlen törvényes képviselőjének. Ezért esnek folyamatosan történelmi, politikai bűnbe. Mint most is. Bármilyen profánnak tűnik, a kata eltörlése, a rezsiár elengedése, ez a dráma, ami most jön, valójában azért történhet meg, mert volt egyszer egy bukott miniszterelnök, aki azt mondta, hogy a “haza nem lehet ellenzékben”. És a haza valójában azóta van ellenzékben. Mi megértettük. És most tudjuk a dolgunkat. Készülünk. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal