Robbant a hír! Nyugdíjemelés – 160 ezer forintot kaphat minden nyugdíjas


Az mszp bejelentése: A párt alelnöke, Korózs Lajos online sajtótájékoztatójában úgy fogalmazott, hogy a megélhetési válság sok nyugdíjast érint, főként az az egymillió idős ember van nehéz helyzetben, akik havi juttatása a 160 ezer forintot sem éri el. Az Országgyűlés elé terjesztett javaslatukban az inflációval növelt nyugdíjemelés mellett a nyugdíjak közti egyenlőtlenségek rendezésére is kitérnek. Nyugdíjemelés, korábban ez volt a terv >>> A nyugdíjak értékállóságának növelése érdekében az MSZP országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a parlamentnek – jelentette ki az MSZP alelnöke. Az MSZP YouTube-csatornáján közvetített sajtótájékoztatón Korózs Lajos úgy fogalmazott, hogy a kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt az „orbáni infláció” csaknem egy éve bőven 20 százalék felett van.
Nyugdíjemelés – legalább 160 ezer forintot kellene kapni minden nyugdíjasnak! Egyértelműnek nevezte, hogy megélhetési válság van Magyarországon, a kétmillióból mintegy egymillió nyugdíjas még 160 ezer forintot sem kap. Elmondta, az MSZP azt javasolja, hogy a kormány térjen vissza a vegyes indexáláshoz, vagyis a nyugdíjemelésnél 50-50 százalékban vegyék figyelembe a tervezett inflációt és a nettó bérek növekedését. Differenciált felzárkóztatásra lenne szükség” Javaslatot tett a járulékplafon visszaállítására. Kifejtette, az elmúlt években polarizálódtak a nyugdíjak, ezért egymillió forintnál kell meghatározni a nyugdíjjárulék-plafont – írja az MTI. Kezdeményezte a nyugdíjak differenciált felzárkóztatását is. Közölte, öt évig mindenki megkapná az inflációval növelt nyugdíjemelést, de az a vegyes indexálás szerint, a keresetemelkedés alapján az átlagnyugdíj arányában mindenkinek azonos összegben járna.
További javaslataik között említette, hogy a 13. havi juttatást és a nyugdíjprémiumot azonos összegben folyósítsák minden nyugdíjasnak. Sürgette, hogy az öregségi nyugdíjminimum értéke érje el a nettó minimálbér 70 százalékát. Korózs Lajos értékelése szerint az MSZP javaslatai enyhítik a nyugdíjasok közötti egyenlőtlenségeket. A differenciált nyugdíjemelési javaslat biztosítja, hogy az átlag feletti nyugdíjat kapók is megőrizzék korábbi juttatásuk reálértékét, az alacsony nyugdíjjal rendelkezők azonban az átlagnál magasabb emelést kapnának – magyarázta. Hozzátette: a 13. havi juttatás és a nyugdíjprémium egy összegben történő folyósítása gátolná a nyugdíjak egyre erősebb polarizálódását. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal