Most jött a DRÁMAI HÍR! Rendkívül súlyos balesetet szenvedett Magyarország egyik leghíresebb énekes legendája, mindenki a gyógyulásáért imádkozik most!!



Most jött a DRÁMAI HÍR! Súlyos balesetet szenvedett Magyarország egyik leghíresebb énekese, azonnal a kórházba szállították! Súlyos baleset érte a ValMar duó énekesét, Marics Petit a csütörtöki koncertjük során. Egy ugrásból olyan rosszul érkezett, hogy kerekesszékkel kellett levinni a színpadról, de felkötött lábbal visszajött, és folytatta a koncertet. Marics Peti komoly sérülése - A koncert végeztével azonban kiderült, hogy Peti sérülése nem olyan enyhe, mint amilyennek látszott. Valkusz Milán megerősítette, hogy barátja és énekespartnere lábtörést szenvedett. Nagy volt a zűrzavar, amikor Peti nem tudott járni, így a koncert után rögtön a kórházba mentek a fiatalok. Onnan pedig az énekes azt mondta 24 órán át elérhető Instagram-történetében, hogy már jobban van:
“Na lajti törés meg szakadás de túléltük. köszi a üziket meg az aggódást” - írta a gyorsan posztolt üzenetben. Ebből azonban az is kiviláglik, hogy nem csak törés van, hanem szakadás is. Így sajnos nehezen alakul majd a fesztiválszezon, de ha van valaki, akit ez nem akadályoz meg, az biztosan Marics Peti!

AKTUÁLIS:

Főoldal