Dombóvári István RENDKÍVÜLI közleményt adott ki ma. A házasságával kapcsolatban tudatta!


Dombóvári István a írt hosszú bejegyzést. A közleményben röviden leírja az elmúlt három és fél évet, azt az időszakot, melyet kedvesével élt meg. A humorista egy lila sávot tett a fotón maga és felesége közé, de ezzel nem azt akarta jelezni, hogy vége, hanem éppen az ellenkezőjét. Úgy érezte, kell a humor, ezekben a másoknak oly nehéz, szakítós időkben. A lényeg Istvánéknál, hogy minden rendben van és együtt folytatják a megkezdett közös utat feleségével. "KÖZLEMÉNY Mindössze 3 és fél éve találkoztunk először. Hú, mennyi minden történt azóta!
Az egész életemet megváltoztattad. Amikor feleségül vettelek, az volt életem legjobb döntése. Teltek-múltak a hónapok, elköltöztünk, új feladatokat kerestünk. A pandémia 0-24-ben egy légtérbe kényszerített minket, de mi azt is hősiesen álltuk. Aztán jött az igazi fordulópont, amikor közölted, hogy a gyermekemet hordod a szíved alatt. A mi kis közös csodánk érkezése alaposan felforgatta a mindennapjainkat, semmi nem maradt olyan amilyen volt. Közben újraindult az élet, nekem is lett munkám, már nem tudtunk annyit együtt lenni, amennyit szerettünk volna. Próbáltunk mindent ugyanonnan folytatni, de a világ közben alaposan megváltozott körülöttünk.
Ezért egy szép napon leültünk, hogy alaposan átbeszéljük az életünket és a kapcsolatunkat. Elhatároztuk, hogy pontosan ugyanígy, együtt folytatjuk tovább ahogy tegnap, hiszen minden szuper, szeretjük egymást és soha nem voltunk boldogabbak mint most. Azt a kékeslila izét csak azért tettem a képünkre mert megtetszett. Megkérek mindenkit, hogy ha van kedve, nyugodtan örüljön velünk együtt, hiszen nem csak az a sztori, amikor baj van, hanem talán az is, amikor nincs!

AKTUÁLIS:

Főoldal