Teljesen összeomlottak a rajongók: Most jött a hír Zalatnay Saroltáról



Zalatnay Saroltát nagyon megrázta a tragédia, hiszen Éva volt a legjobb barátnője, pótolhatatlan veszteség érte az elvesztésével. Ma a Mokkából kiderült, hogy tini koruk óta elválaszthatatlanok voltak. Cini beszélt arról is, mit mondott neki Éva, amikor kórházba került. Az özvegy nem árulta el, hogy nagy a baj, nem akarta ezzel barátnőjét felzaklatni, ezért is érte váratlanul Saroltát a halála. „Kiderült, hogy voltak bajok, de nem beszélt róla soha. Nem akart szerintem elkeseríteni.” Aradszky László és Éva 1970-ben házasodtak össze, két gyerekük született, és a táncdalénekes 2017. október 8-i haláláig boldogságban együtt éltek.
Aztán idővel jöttek nála is a mindenféle problémák. Persze hogy voltak gondok – viszont Aradszky Éva sem tudta, hogy pontosan micsoda. 2017-ben elhunyt táncdalénekes felesége, aki halála előtt jó másfél hónapig küzdött vérnyomásproblémákkal, kórházba is került. – Nem tudom mi lehet a baj, nem jó a vérnyomásom, Rosszul vagyok, szédülök, ezért hívtam a háziorvost, utána pedig a mentőt, hogy vigyen kórházba – mondta lapunknak Éva asszony – Szerencsére nem vagyok egyedül, a fiam itt van, segít nekem mindenben. Sajnos, nem egyszerű időpontot kapni a kórházba, már voltam kivizsgáláson, de csütörtökön vissza kell mennem.
Nem tudom, mi lesz, bent tartanak-e, vagy hazaküldenek utána, de jó lenne ha kiderülne végre, miért vagyok állandóan rosszul. Ez volt április végén, aztán május 9-én fia már ezt a szomorú hírt hozta nyilvánosságra: Megrendülten tudatom, hogy Édesanyám, Aradszky Lászlóné életének 82. évében ma örökre elment – írta Aradszky Zsolt, aki a Honvéd Kórház orvosainak is köszönetet mondott professzionalitásukért, humanizmusukért és türelmükért….

AKTUÁLIS:

Főoldal