Rendkívüli jogsi szigorítás lesz a 70 év feletti sofőröknél



Jogsi szigorítás lesz a 70 év feletti sofőröknél! Az EU azt tűzte ki célul, hogy 2050-re egyetlen halálos baleset se történjék az utakon. Nehéz lesz megvalósítani az biztos, s ennek egyik első lépése, hogy szigorítanának az idősebb korosztály jogosítványhoz jutásán. El szeretnék érni, hogy 2030-ra már felére essen a halálos áldozatok száma. Sajnos a balesetek – korosztályhoz mérten – nagyobb arányát okozzák idősebb vezetők, ezért szeretnék elérni ezt a fajta szigorítást. Úgyhogy a tervek szerint, aki 70 felett is meg akarja tartani vezetői engedélyét, azoknak bizonyos teszteket ismételnie kell. Még nincs lefixálva, hogy ez pontosan hogy történik majd, esélyesen viszont minden tagállam saját hatáskörében hozza meg döntését a kérdésben.
Jelenleg is vannak bizonyos korlátozások, van ahol orvosi kivizsgálást kérnek, van ahol alkalmassági tesztet kell végezni például baleset után. A lényeg, hogy várható – néhány éven belül az idősebb korosztálynak meg kell újítania jogosítványát – saját, és más közlekedők érdekében. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal