Hivatalos: A jelenlegi formájában megszűnik létezni a Messenger! Visszaköltözik a Facebook alá a Messenger üzenőalkalmazás kilenc évvel a szétválás után ismért, jelentette be a Meta. A hivatalos indoklás szerint a Facebook felülete lenne a legjobb hely az élményeink megosztására. Még 2014 nyarán távolították el addigi helyéről a Messenger alkalmazást – azt követően csak külön letöltendő alkalmazásként lehetett használni, a Facebook applikáció felületéről már nem. Időközben a Meta az elmúlt kilenc év minden tapasztalatát felülvizsgálta és arra a következtetésre jutottak, hogy mégiscsak jobb az integráció. A visszaköltözésre a vállalat közleménye szerint még idén nyár előtt sor kerülthet.
Ennek köszönhetően hamarosan a felhasználók is találkozni fognak az chatalkalmazással saját Facebookjukban is, emellett a Messenger önállóan is működik tovább – írja a Engadget. A lépéssel az immár 2 milliárd felhasználóval rendelkező Facebookot szeretnék átpozícionálni a szakértők. A változtatással az a szándékuk, hogy a családtagjaink és barátaink üzeneteinek böngészésén túl, egyfajta szórakoztató és élménykereső központtá váljon a Facebook alkalmazás. Mark Zuckerberg annyira belejött az elbocsátásokba, hogy fél éven belül ez már a harmadik kör lehet. Nem csoda, hiszen idén már több mint 20 milliárd dollárral lett gazdagabb, miután a piacok is értékelték a leépítéseket.
A novemberi leépítés volt az első tömeges elbocsátás a cég életében, az rögtön 11 ezer embernek kellett távoznia, miközben a vállalat igyekszik laposabbá, kevesbbé hierarchikus szintűvé válni a februári híradások szerint, ez pedig szintén több ezer dolgozó leépítésével járhat. A most nyilvánosságot kapó, jövő héttől induló leépítések azonban nem azonosak a februárban megszellőztetettekkel a helyzetet ismerő források szerint – írja a Világgazdaság.
Forrás