Két évvel halála után derült ki, ártatlanul ült, az örökösök visszakapják a stadiont, és a milliárdokat!! - Mutatjuk a megdöbbentő részleteket:



November 21-én volt két éve, hogy Stadler József elhunyt. A juhászból lett milliárdos vállalkozó hatvanhat éves korában kapott súlyos agyvérzést. Stadler a rendszerváltás utáni Magyarország ikonikus figurája volt, szülőfalujában, Akasztón stadiont épített. Életében többször meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással, többször börtönben is ült, halála előtt a stadionját is elvesztette. Barátai szerint azonban Stadler nem volt vétkes, ezért nem adják fel, tisztára akarják mosni nevét. „Dokumentumokkal és egy hosszú videó felvétellel tudjuk bizonyítani, hogy Józsi ártatlan volt.
Az ügyvédnél hagytuk megőrzésre ezeket, hogy még véletlenül se tűnjenek el. A Stadler Alapítvány jelenleg a bíróság döntését várja, ugyanis szeretnénk visszakapni a stadiont is. Ha a jó Isten is úgy akarja, Józsi halálának 2.évfordulójára már a stadionban fogunk megemlékezni” – mondta György, aki szerint Akasztó szegényebb lett barátja nélkül. ”Mindig van virág a sírján. A környező településekről is érkeznek emberek, hogy kilátogassanak hozzá a temetőbe” – fejezte be.

AKTUÁLIS:

Főoldal