Fának csapódott egy autó Ebes és Hajdúszovát között, egy fiatal sportoló vesztette életét. A rendőrség oldala szerda délelőtt közölte, hogy közúti közlekedési baleset történt Ebes és Hajdúszovát között, a 4805-ös számú út 10. kilométerszelvényében 2022. december 7-én 10 óra körül. Eddig tisztázatlan körülmények között egy személyautó letért az útról, majd fának csapódott. A gépkocsit vezető nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett a baleset során, hogy a helyszínen életét vesztette.
A TWN információi szerint az elhunyt nő a Super TV2 Money Or Love című műsor szereplőjének, Tóth Szandinak a testvére. Az elhunyt fiatal hölgy az Eötvös DSE NB I-es csapatában is játszott, kiemelkedő volt strandröplabdában, amint azt az egyesület is hangsúlyozta búcsúbejegyzésében „Megdöbbentő, szomorú hírt kaptunk. Felnőtt NBI-es csapatunk játékosa, strandröplabda eredményeink szállítója, az egyesület életének aktív szervezője, segítője, a nyáron diplomázott tervekkel teli fiatal tanárnő, egyik utánpótlás csapatunk edzője, Tóth Kinga ma délelőtt tragikus hirtelenséggel életét vesztette.
Jellemző, mindennapi segítőkészségére, hogy tegnap még segített a Mechwartból a Beregszásziba átpakolni a felszereléseket, délután Balmazújvároson játszott edzőmérkőzést és este még felajánlotta, hogy segít csapattársai elszállásolásában” – olvasható az Eötvös DSE Facebook-oldalán.