Tragédia! Meghalt Várkonyi András egyetlen lánya! Várkonyi András most először beszélt a mérhetetlen fájdalomról, amit lánya elvesztése jelent.

Várkonyi András először beszélt a mérhetetlen fájdalomról, amit lánya elvesztése jelent. Szülő nem temetheti el gyermekét, ez a világ rendje. Amikor ez mégis megtörténik, az az élet legnagyobb fájdalma. Várkonyi András négy éve veszítette el felnőtt lányát. Először szólal meg a tragédia óta, azt mondja, talán tud segíteni a sorstársainak. "Egybefolytak a napok, az órák, az éjszakák és a nappalok, és egyszer valóban elment szegény. Nem hittük el, hogy létezik ilyen. Az ember védekező képessége ebből indul ki, hogy velem ez nem történhet meg" - kezdte megtörten a visszaemlékezést a színész a Tények Plusznak.

Várkonyi András 4 évvel ezelőtt veszítette el 39 éves lányát, Andreát. Nem tud róla múlt időben beszélni, emléke minden nap vele van. "Nagyon színes egyéniség volt, nagyon szerették a kollégák is. Többen mondják, hogy a betegségébe közrejátszott az ő belső frusztrációja, hogy nem játszhatott főszerepeket, hogy nem vették fel a főiskolára. Ő nem tartotta magát sikeresnek. Kívülről ő sikeresebbnek látszott, mint amilyennek ő érezte magát. És elképzelhető, hogy szomatikusan ez érintette őt." A 72 éves színész munkával próbálta átvészelni az embert próbáló, sokszor őrjítő nehézséget. Egyetlen nap szabadságot se vett ki, hogy ne fulladjon bele a gyászba. "Amikor már morfiumokat kell beszerezni és ilyen végső megoldásokat, akkor az ember tisztában van vele, sőt egy picit már úgy van vele, hogy legyen már vége. Ne szenvedjen annyit.

Az borzalmas, amikor az ember gyereke szenved és nem tudok segíteni. Beépült a rutinba a temetőlátogatás, eleinte hetente, aztán most már kéthetente, mert az ember nem akar beleőrülni se." Várkonyi András a telefonján még őrzi az összes fotót és felvételt a lányáról. Mint mondta, a modern technika valahol kegyetlen, mert mindig emlékezteti őt a gyászára. "Addig szeressük egymást, amíg tudjuk, amíg életben vagyunk, amíg egészségesek vagyunk, amíg nem vagyunk a másik terhére. Utána pedig azokra kell emlékezni, ami szép volt. Forrás