Tehát tudom miről beszélek. Nem forgatják őket, empátia semmi. Egyszer, amikor mentem be mamához ki volt kötve mindkét keze, kérdeztem miért, a válasz az volt, hogy próbálta leszedni az ágyneműhuzatot, vagy ilyesmi. Ez sem olyan ok, amiért le kéne kötözni, de hogy a bal bénult kezével miért tették ezt, senki nem tudta megmondani. Az etetés, az inkább tömés. Nincs idejük, hogy a beteg megrágja a falatot, fulladásig nyomják az ételt, majd mikor már nem fér a szájába több, mennek tovább, mondván, jól lakott. Volt még hátra pár vizsgálati eredmény, amit meg kellett volna várnunk, mert mindenképp otthon akartam tovább gondozni, de nem vártam meg, saját felelősségemre hazavittem, mert ekkor más sírva könyörgött, hogy tegyem meg.
Otthon sajnos rosszabbodott az állapota, sajnos a légzése is akadozott emellett eleve szívbeteg volt, így a körzeti vissza akarta utalni ugyanide, de mondtam, hogy nincs az a pénz. Ajánlott egy ápolási osztályt ugyanebben az épületben, ugyanezen az emeleten, állandó orvosi ellátással. Nem volt mit tennünk, VIP szobát kértem, VIP szolgáltatásokkal. Azt mondták, hogy nem kell semmit bevinnünk, napi 3.600.-forint fejében maximálisan(!?) ellátják. Mindamellett hogy minden nővért még külön szponzoráltam (megjegyzem a krónikus belgyógyon is), a körömnyi felfekvéséből sikerült egy bűzös ökölnyit varázsolni egy hét alatt,(mert nem forgatták, és a felfekvés elleni matracot, amit felajánlottam, hogy beviszem, nem fogadták el (mert nekik van, csak nem alatta volt a vip szobában) Kiborultam.
Ez szombat este volt, amikor megnéztem. Szegénykémnek a géz átázott a pisitől a farcsontjánál. Gyorsan gézt akartam kérni, mikor közölték, hogy nincs, mivel külön csoport jön minden nap rendbe rakni, kezelni a sebeket, kivéve hétvégén! Rohantam az ügyeletes gyógyszertárba, hogy rendbe rakjam a napi említett összegért. Drága nagymamám távozott közülünk, leállt a szíve hajnali háromkor. Csak azt mondja meg valaki, hogy ezt érdemli egy olyan hölgy, aki 52 évet ledolgozott és fizette a tb-jét ennyi időn át? Ezt az ellátást? Ez a magyar egészségügy? – Én biztos vagyok benne, ha nem ide került volna, a mama még most is élne!
Ilyen “ellátás” mellett nem csoda, hogy elment szegény… Magam részéről csak annyit, hogy minden nap azért imádkozom, hogy ne éljem meg a látottakat, és minden este eszembe jutnak azok az emberek (mérhetetlen fájdalmam mellett, hogy elveszítettem a nagymamám), akik ezt élik meg utolsó perceiben, hogy hogy tudnék rajtuk segíteni. De én egyedül édes kevés vagyok, ők pedig sokan vannak, kiszolgáltatott, embertelen helyzetben. Aki egyetért velem, kérem ossza meg az írásom, hátha valaki felfigyel rá..! Köszönöm! Tóth Bernadett. forrás
