Szomorúak voltunk és csalódottak is mindketten mostanában, hogy elveszik a házunkat, de ezen kívül nem vettem észre rajta semmi szokatlant – kezdte lapunknak a könnyeivel küszködve az 53 éves özvegy, aki azt kérte, ne írjuk le a nevét. Oda a ház, oda az otthon melege, a biztonság, a sok-sok jó barát, oda minden, ami egy ember számára igazán fontos lehet – ilyen gyötrő gondolatok nyomaszthatták az egyik Heves megyei településen élő Imrét, akinek a házát hiteltartozás miatt árverezték el a hónap elején. A 69 éves férfi nem látott más kiutat, minthogy eldobja az életét, ezért a múlt pénteken levetette magát a hatvani buszpályaudvar fölött elnyúló Meszlényi hídról. – Reggel hatkor még elvitt kocsival a munkahelyemre, utoljára azt mondta, jön is értem este, de egy órával később már a rendőrök hívtak fel azzal, hogy a férjem öngyilkosságot követett el. Szomorúak voltunk és csalódottak is mindketten mostanában, hogy elveszik a házunkat, de ezen kívül nem vettem észre rajta semmi szokatlant – kezdte a Blikknek a könnyeivel küszködve az 53 éves özvegy, aki azt kérte, ne írjuk le a nevét.
A házaspár két évtizede vett fel három és félmillió forint hitelt, amiből egy alkalommal másfél milliót egyben be is fizettek. A férfi nyugdíjából öt éve 70 ezer forintot vontak le havonta, de az asszony korábbi fizetéseiből is törlesztettek folyamatosan. Ennek ellenére – az özvegy elmondása szerint – a kamatok miatt a tartozásuk már a tízmilliót is elérte, a száz négyzetméteres, a jelenlegi piaci helyzetben több mint húszmilliót érő ingatlanjukat pedig csupán jóval áron alul, nyolcmillió forintért értékesítették az árverésen. – Két hónapja kaptuk az első levelet az árverésről, s a férjem borzasztóan nehezen viselte, hogy elveszik az otthonunkat. Hiába van egy másik házunk kétszáz kilométerre, az ehhez képest egy romhalmaz, hiszen még az áram sincs bekötve, a fürdőszoba sincs kialakítva. És különben is, ide kötötte őt minden, húsz éve ez volt az otthonunk. Mindig azt mondta, én tartom benne a lelket, de ezek szerint nem bírta tovább. A forgalmijában hagyott egy cetlit, amire felírta a számom, hogy a rendőrök értesíthessenek – sírta el magát a talpig feketébe öltözött asszony. Az 53 éves korára megözvegyült nő az elmúlt hetekben minden használati tárgyukon és bútorukon próbált túladni, a férje ruháit zsákokba tette, ám jó néhány holmi már nem kellett senkinek, ezek most az nappalijukban a földön hevernek.
A lakásban már szinte minden össze van pakolva, az asszony rövidesen elhagyja az ingatlant. – Sajnos, a férjemet már nem hozza vissza semmi. A politikusoknak viszont tenniük kell valamit, mert rengeteg család kerül utcára kisgyermekekkel. Ugyan nekem lesz hova mennem, de sokaknak nem akad segítsége – tette hozzá. A leendő ingatlanjára rengeteg pénzt kell költenie, a háza eladásával pedig még a teljes hiteltartozás sincs leróva, és egyelőre azt sem tudja, hogy a férjét miből temeti majd el, hiszen az erre kölcsönkapott összeget is levonta a végrehajtó a fia számlájáról. Indirekt/Blikk
Home
/
Aktuális
/
Élet
/
emberek
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
itthon
/
GYÁSZ! Nem tudta fizetni a hitelt a 70 éves Imre bácsi.. leugrott a hídról. Magyarország 2022-ben! Mutatjuk a szomorú részleteket: - Nyugodjon Békében Imre bácsi!
GYÁSZ! Nem tudta fizetni a hitelt a 70 éves Imre bácsi.. leugrott a hídról. Magyarország 2022-ben! Mutatjuk a szomorú részleteket: - Nyugodjon Békében Imre bácsi!
Népszerű bejegyzések:
-
X-Faktor botrány: Kiakadtak a győztes miatt, elvehetik a győzelmet. Nézők döntenek, nem a szakma. Az RTL Klub népszerű tehetségkut...
-
Tegnap este zajlott le a 2024-es X-Faktor döntője, amely során kiderült, ki vihette haza a tehetségkutató verseny fődíját, a 36 mi...
-
Meghalt Chuck Norris 103 éves édesanyja, Wilma Norris Knight. A legendás akciósztár, Chuck Norris megható Facebook-bejegyzésben os...
-
Hétfő este kezdetét vette a Házasság első látásra című műsor második évada, és meghökkentő pillanatokból ezúttal sem volt hiány. A...
-
Tóth Gabi, a népszerű énekesnő, mindig óvta kislánya, Hannaróza magánéletét. Férjével, Krausz Gáborral közösen döntöttek úgy, hogy...
Témák
Aktuális
(8414)
Aktuálisi
(4)
Egészség
(6926)
Élet
(7476)
Eltűnt
(110)
emberek
(10025)
Érdekesség
(6843)
Gondoltad volna
(7402)
Hírek
(10067)
Hírességek
(3732)
Horoszkóp
(117)
itthon
(8628)
Képek
(15)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(18)
Pénzügy
(30)
Recept
(28)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(5)
Tudtad-
(2)
Tudtad-e
(6172)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(13)
Világunk
(455)