Hétfőn a fiam újra rosszul lett, nem evett wc-ni se tudott csak az állandó remegés volt nála jelen később alvás problémák is jelentkeztek. Mivel kedden sem lett jobban teljesen legyengült menni sem tudott, újra szóltunk a mentősöknek akik nem jöttek ki azt mondták hivjuk a háziorvost, de mivel ő beteg szabadságon volt más jött ki helyette, telefonhivás után 2 órával. Fiamat megvizsgálva nem talált semmi hibát azt mondta,hogy vigyük be a sürgősségire,de akkor már a fiam a poharat se tudta megfogni annyira remegett. Fél egykor bevittem a sürgősségire ahol kivizsgálva fiamat, többszörösen elhangoztatva,hogy szimulál. A laboreredményre vártunk egy órán keresztül akkor kijött az orvos félre hivott, papirok nélkül közölte velem a fiam vizeletéből két féle drog mutatható ki.
Lejött a főorvos asszony aki betolta akkor már egy tolókocsiba ülő fiamat egy helységbe ahol megvizsgálta amikor beszerettem volna menni a fiam után engem nem engedtek be a válasz annyi volt ha az orvos szeretne velem beszélni akkor bemehetek. Egy kis idővel később kihozták a folyósora ahol vártunk, jött egy fiatal ápoló aki közölte velünk,hogy átmegyünk a Psychiatriara ahol minket várt egy másik főorvos asszony, bementünk a kezelőbe hárman a főorvos a fiam és én ahol megbeszéltük,hogy két-három nap bent tartják infúziós kezelést fog kapni és utána hazajöhet. Elmondtam a főorvos asszonynak, hogy a gyerekemet csak a nyitott osztályra vihetik és megtiltottam,hogy levigyék a zárt osztályra amibe a főorvos bele is egyezett. Betolták a fiamat egy szobába a nővér zavarodottan nézett ránk,hogy mit keresünk ott amig ágyneműt húzott otthagytam a fiamat elmentem megkeresni a főorvost, nem találtam mire vissza értem a fiam közölte kapott egy injekciót a fenekébe úgy hogy a nővér azt se tudta mivel vittük be.
A fiam befeküdt az ágyba és megnyugtattam,hogy most már jó helyen van és elköszöntem tőle. Másnap reggel tiz órakor munkahelyemről érdeklődtem fiam állapotáról, megnyugtatott a nővér ’Nyugodjon meg anyuka, az Árpi reggelire már evett is egy pár falatot és jól van’ mivel este hatig dolgoztam fél hétkor tudtunk a családommal bemenni látogatni és már nem találtuk a fiamat a helyén akkor már megijedtem kerestem a főorvost nem találtam és lementünk az alsó szintre a dohányzó résznél egy fiatal fiú közölte velünk,hogy már tegnap este levitték a fiamat a zárt osztályra ahol csengettünk kijött egy ápoló aki megkérdezte hogy a drogos fiúhoz jöttünk? Családommal meglepődve idegesen válaszolva: nem! a fiamhoz jöttünk a Dóra Árpádhoz. Ezek után bementünk és elképesztő állapotba találtuk a fiamat: teljesen magánkivűli állapotba bepelenkázva, kikötve mi családtagok is sokkos állapotba kerültünk a látványtól , próbáltuk szóra birni de nem ismert fel minket. Az ápolóhoz fordulva kérdeztem tőle mit csináltak a fiammal? amire azt a választ kaptuk nyugodjunk meg ő naponta több 10 ilyen esettel találkozik és ez egy természetes folyamat , nem lesz semmi baj. Rohantam kétségbe esetten kerestem a főorvost, de nem találtam ismét sehol újra az ápolóval futottam össze akitől kétszer is megkérdeztem hogy ’Ugye nem fog baja lenni a fiamnak? Ugye nem fog meghalni?’ ő azt válaszolta: ’Nyugodjon meg asszonyom holnapra már semmi baja nem lesz. Fél kilenckor hazajöttünk. Csütörtök reggel 6 órakor csörgött a telefonom amikor felvettem közölték velem,hogy a fiam meghalt. Zárójelentéseket megkapva tehetetlenül megtörve olvassuk,hogy a kórház hamis adatokat, eseményeket, más informácókat rögzitett bele még a szülőt is meghazudtolva, fénymásolt ekg papirt kaptunk olyan időponttal amikor még a fiam az otthonába tartózkodott a házi orvosra várva.
Olyan információt is olvastunk,hogy a fiamat mentő vitte be eszméletlen állapotba miközben a mentő ki se jött hozzá. A boncolási és a toxikológiai eredmény is azt igazolja,hogy a fiam szervezetébe se drog sem alkohol nem mutatható ki , ennek ellenére a fiamat úgy kezelték mint egy drogost és ez okozta halálát. Az állatokkal nem bánnak úgy mint amit az én fiammal műveltek. Elvették a 21 éves fiam életét és a mai napig nem kapok rá választ mi okozta a halálát mert biztosak vagyunk abban,hogy orvosi műhiba történt a kórház hallgat és nem foglalkoznak azzal,hogy tönkre tették egy család életét. Kérem aki ebben az ügyben tud segiteni jelentkezzen mert megkell tudnom miért halt meg a fiam egészségesen két nap alatt a kórházban. Dóra Árpád (1994.02.12-2015.04.30) élt 21 évet. Forrás
Elvették a 21 éves fiam életét!!
Népszerű bejegyzések:
-
X-Faktor botrány: Kiakadtak a győztes miatt, elvehetik a győzelmet. Nézők döntenek, nem a szakma. Az RTL Klub népszerű tehetségkut...
-
Tegnap este zajlott le a 2024-es X-Faktor döntője, amely során kiderült, ki vihette haza a tehetségkutató verseny fődíját, a 36 mi...
-
Meghalt Chuck Norris 103 éves édesanyja, Wilma Norris Knight. A legendás akciósztár, Chuck Norris megható Facebook-bejegyzésben os...
-
Hétfő este kezdetét vette a Házasság első látásra című műsor második évada, és meghökkentő pillanatokból ezúttal sem volt hiány. A...
-
Tóth Gabi, a népszerű énekesnő, mindig óvta kislánya, Hannaróza magánéletét. Férjével, Krausz Gáborral közösen döntöttek úgy, hogy...
Témák
Aktuális
(8417)
Aktuálisi
(4)
Egészség
(6929)
Élet
(7479)
Eltűnt
(110)
emberek
(10028)
Érdekesség
(6846)
Gondoltad volna
(7405)
Hírek
(10070)
Hírességek
(3734)
Horoszkóp
(117)
itthon
(8631)
Képek
(15)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(18)
Pénzügy
(30)
Recept
(28)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(5)
Tudtad-
(2)
Tudtad-e
(6175)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(13)
Világunk
(455)