Ezt hallva meghűlt bennem a vér! A lány ugyanezt érezhette: szegény nem szólt semmit, és a következő megállónál leszállt. Persze a suttyók csak röhögtek, fullra azt hitték, ők a legmenőbb arcok… Elkezdtem parázni, hogy akkor most biztos én következem. Sajnos, az ösztöneim jól működtek. Odajött hozzám az egyikük, azzal az ótvar dumával, amivel az előbb a másik lányhoz. Nem néztem rá, csak az ajtót bámultam, ahol le fogok szállni. Csak nyílna már ki! De még sok idő volt a megállóig, mert épp a Petőfi hídon mentünk át.
A suttyó ekkor újrakezdte. Ám nem tudta befejezni, mert egy vékony, kedves arcú lány a védelmemre kelt. Beállt a srác és közém, és így szólt a csávóhoz: „Anyád tudja, hogy még nem vagy otthon?” „Látom, kicsi ribi, te is jönni akarsz” – szólt vissza a baromarcú, és a lány melle felé nyúlt… És akkor váratlan dolog történt! Még most is alig hiszem el! A lány fogta magát és visszakézből olyat bemosott a srácnak, hogy a kapaszkodó rúd adta a másikat… Óriási csattanás volt… Köpni-nyelni nem tudtam, de valószínűleg a srác is sokkolódhatott, mert 10-20 másodpercig szólni sem tudott. Mikor magamhoz tértem a döbbenetből, rémülten néztem körbe, hogy most mi lesz… De a másik két srác is csak lapított… Azt éreztem, megmenekültem! Hálásan néztem az őrangyalomra, talán még egy halk köszönömöt is rebegtem. Kicsit irigyeltem is a lányt, hogy ahhoz képest, hogy ilyen aprócska és törékeny (talán még 160 centi se volt), milyen bátor.
Bátrabb, mint akármelyik férfi, aki ott volt a közelünkben a villamoson, és nem tett semmit.. Én és az „őrangyalom” is leszálltunk a következőnél, a srácok meg mentek tovább. Talán még most sem akarják elhinni, hogy egy kis törékeny lány szembe mert szállni velük… Mi a tanulság? Néha a határozott fellépés is elég a sutyerákok ellen, ne féljünk megvédeni magunkat. Oszd meg, hogy minél többen tudjanak róla! (Képünk illusztráció)
