RENDKÍVÜLI: Iszonyatosan kemény üzenetet küldött Zelenszkij Orbán Viktornak a győzelme után..! Te jó ég, ez az ember...


Orbán Viktor vasárnap esti győzelmi beszédében elmondta, hogy még soha nem volt annyi ellenfele a kormánypártoknak mint most. Az velük szemben összefogó erők közé sorolta Ukrajna elnökét is Volodimir Zelenszkijt. Az ukrán külügyminisztérium közleményben válaszolt a miniszterelnöknek. “Ukrajna külügyminisztériuma tiszteletben tartja a magyar emberek akaratát az országgyűlési választásokon.”
Kezdte üzenetét az ukrán külügyminisztérium, számolt be róla a Portfolio. Azonban úgy vélik, hogy Orbán Viktornak semmiféle oka nincs arra, hogy azt állítsa, hogy Ukrajna elnöke szemben állna vele. Ezt azzal indokolják, hogy egy ukrán sem, – beleértve az elnököt Zelenszkijt, – vett részt a magyar választási kampányban, valamint azzal, hogy az elnök most sokkal égetőbb problémákkal van elfoglalva, “- az orosz agresszió elleni küzdelemmel.” Majd hozzáteszik: “Hálás lehet a miniszterelnök az ukrán elnöknek azért, hogy a háború nem érte el Magyarország határait, köszönhetően az ukrán emberek hősiességének, hogy visszatartotta Putyin elnök agresszív tetteit.” Azzal folytatják, hogy remélik, az újonnan megszerzett mandátumok majd lehetővé teszik a kormánypártok számára, hogy az “orosz agresszió politikájának ellensúlyozására összpontosítsanak.” Ezzel arra célozva, hogy az ukrán álláspont szerint rengeteg civilek elleni erőszak történt a februárban kirobbant háború óta, melyek közül sok háborús bűnnek minősül.
“Arra számítunk, hogy Budapest egyértelműen elítéli ezeket a bűncselekményeket, és felülvizsgálja Ukrajna megsegítésére irányuló megközelítését, hogy megfeleljen a jelenlegi valóságoknak, az Oroszország biztonsági fenyegetés mértékének és az orosz hadsereg atrocitásainak.” – teszik hozzá. Végül elmondják, hogy álláspontjuk szerint, amíg Ukrajnában nincs biztonság, addig Magyarországon sem lesz. Hozzáteszik, hogy az ukrán társadalom szerves részét képező ukrajnai magyarok hazája is az, amit most éppen idegen erők ostromolnak. “Közös erőfeszítéseket kell tennünk, hogy az orosz gonosz felett aratott győzelmet közelebb hozzuk a béke helyreállításához ukrán, magyar és más európai népek érdekében.” – írták végezetül a közleményben. - portfolio.hu

AKTUÁLIS:

Főoldal