ORBÁN VIKTOR ELÁRULTA, MI LESZ AZ ELSŐ DOLGA MOST, HOGY MEGNYERTE A VÁLASZTÁSOKAT! EZEN MINDEN MAGYAR LEDÖBBENT:


Miután vasárnap éjjel 11 óra körül szólt híveihez, Orbán Viktor miniszterelnök a Hír TV-nek adta első interjúját: “Nincs Európában még egy olyan nép, amely ilyen hosszú idő óta kormányon lévő politikai közösségnek akkora bizalmat tudna adni, mint amit most mi kaptunk a magyaroktól.Nagyon sokat kell dolgoznunk a következő években, hogy ezt megháláljuk” – értékelt a kormányfő győzelme után, majd így folytatta: “Azt szeretnénk, ha az unokáink büszkék lennének arra, amit mi leteszünk az asztalra, és olyan unokákat szeretnénk nevelni, akikre majd büszkék lehetnek az ő unokáik, és ez így fog menni, amíg a világ világ. Erről szólt ez a mai választás, ez volt benne a misztérium.
Magyarország él, Magyarország erős, és a magyarok szeretik a hazájukat.” Hangsúlyozta: “Nem kell nekünk birodalmakhoz kapcsolódnunk, vagy oda betagozódnunk, nem jön ki abból nekünk semmi jó. És még ha valami jó ki is jönne, akkor sem éreznénk jól magunkat a bőrünkben, hiszen szabadságszerető, a független Magyarországba szerelmes magyarok vagyunk”. Azt is elárulta, hétfőn mi lesz az első dolga most, hogy megnyerte a választásokat: “Délben kormányülést tartok, arról fog szólni, hogy mi a következő teendő.” A miniszterelnök tehát már hétfő délben összehívja a kormányt, valószínű több fontos döntés is születik majd, ezekről mindenképp beszámolunk. Itt meghallgathatod a teljes interjút:

AKTUÁLIS:

Főoldal