1948-ban érettségizett a budai Rákócziánumban, az Érseki Katolikus Gimnáziumban. Gimnazista korában a Vigíliában jelentek meg versei és recenziói, amelyekről a későbbi barát és mester, Pilinszky János mondott értő véleményt Nevét a lap főszerkesztőjének, Sík Sándornak a tanácsára változtatta meg Arthurról Gáborra. 1948-ban beiratkozott a pesti tudományegyetem német-angol szakára, de egy év után meg kellett szakítania tanulmányait. Ezután statisztaszerepeket vállalt különböző színházakban és a filmgyárban, miközben továbbra is írogatott. 1951-ben családjával együtt kitelepítették a Heves megyei Csány községbe, majd munkaszolgálatra vitték.
1954-ben került vissza Pestre, ahol egy évig a Római Katolikus Hittudományi Akadémia hallgatója, közben hivatalsegéd, majd a Népművelési Intézet munkatársa volt. 1956. október elején jelent meg első verseskötete, a Füst és fény, ám ez visszhangtalan maradt. 1959-től a Magyar Nemzet külső munkatársaként a magyar sajtó első állandó tévékritikusa lett, saját televíziója nem lévén a műsorokat a szomszédoknál tudta csak megnézni. A hetvenes évektől elsősorban tárcákat írt a Magyar Nemzetbe, amelynek 1994-ig volt munkatársa, közben volt dramaturg a Pannónia Filmstúdiónál és irodalmi vezető a Szegedi Nemzeti Színháznál.1994-től a Magyar Televízió művészeti vezetője volt 1996-os nyugdíjazásáig. 2002 májusában újra közéleti szerepet vállalt, a Medgyessy-kormány kulturális minisztere lett, tisztségéről 2003 márciusában mondott le. A művészeti életnek is jelentős közszereplője: 1992-ben részt vett a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia megalapításában, és ugyanekkor a Magyar Írószövetség elnökségi tagja is lett.
A szervezetből 2004 márciusában lépett ki, Döbrentei Kornél költő január 11-én a Tilos Rádió előtti tüntetésen elmondott beszéde miatti tiltakozásul. 1994 és 2001 között a Magyar PEN Club alelnöke, majd 2001-től elnöke volt. Írói munkássága rendkívül széles spektrumú: klasszicizáló versekkel indult, majd abszurd drámákat írt. Drámaíróként legismertebb és legtöbbször színpadra vitt darabja a Komámasszony, hol a stukker?, méltán népszerű a Rokokó háború című műve és a kitelepítés témáját elsőként feldolgozó Galopp a Vérmezőn. Önéletrajzi ihletésű regényei 2000-ben egy kötetben is napvilágot láttak Utolsó jelentés Atlantiszról címmel. A műfordítások is komoly helyet foglalnak el a Görgey-életműben, az ezekből készült válogatáskötet Vadászszerencse címmel jelent meg.
2011-ben megjelent Öt arckép című könyvében legközelebbi barátaira, mentoraira, Kosáry Domokosra, Vas Istvánra, Pilinszky Jánosra, Darvas Ivánra és Mensáros Lászlóra emlékezik, 2015-ös A kivégzés éjszakája című regényében az elmulasztott történelmi szembenézésről és a 20. századi magyar történelem sorsfordulóiról ír.
