RENDKÍVÜLI! Gyurcsány Ferenc súlyos üzenete: Nagy vereséget szenvedtünk! NEM ADJUK FEL! EZT fogjuk tenni az Orbán kormánnyal:


– A Fidesz alternatívája a baloldalon, a szabadelvű világban, a mérsékelt jobbközép világban, a zöld világban van – jelentette ki, hozzátéve: ha ehhez ilyen vezetőt választanak, „aki nem tud, nem akar ilyen politikát folytatni, akkor az bukni fog”.
„Kétségtelen”, ahogy most a kormányt megválasztották, úgy az ő támogatóik is döntöttek arról pár hónapja, hogy kivel akarnak küzdeni – mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint végig kell gondolni, ez jó döntés volt-e. Úgy fogalmazott, „ha valaki nem elég bátor ahhoz, hogy nagyot álmodjon”, akkor erőtlennek, gyávának fog bizonyulni. Márpedig egy „erőtlent, gyávát nem bíznak meg azzal, hogy bármit is vezessen, különösen nem a hazát”. „Nem a legjobb kapitányt választották" A DK elnöke havalaki, hogy megválasztják”, hanem attól, hogy biztonsággal, biztonságos úton, biztonságos kikötő felé vezeti a hajót.
Ha a kapitány a hajót viharba vezeti, nem éri el a kikötőt, akkor „azok, akik a hajó sorsát rábízták, még azt gondolják, hogy talán nem ez a legjobb kapitány” – fejtette ki, hozzátéve: azt hiszem, hogy igazuk van. Ezzel együtt azt mondta: a közös hajónak tovább kell mennie, a végső úticél nem változott. „Magyarország Európába tart” – jelentette ki, hozzáfűzve: hosszabb úton, de oda fognak jutni. Ehhez sok mindent újra kell tervezni, de dolgozni fognak Magyarországért, a köztársaságért. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal