ZELENSZKIJ INGERÜLTEN ADTA A VILÁG TUDTÁRA: EZ A 7 ORSZÁG LESZ AZ OROSZOK KÖVETKEZŐ CÉLPONTJA: - SAJNOS KÖZTÜK VAN A..


A hírügynökségek felidézték, hogy több ország is ígért légvédelmi és páncéltörő rakétákat, valamint könnyűfegyvereket Ukrajnának, a felvételen láthatólag ingerült Zelenszkij azonban kijelentette, hogy országának harckocsikra, harci repülőkre és hajók elleni fegyverrendszerekre van szüksége. "Mindez megvan a partnereinknek, és csak ott porosodik.
Mindez nem csak Ukrajna, de Európa szabadságát szolgálhatná" - mondta az ukrán elnök. Megismételte, hogy Ukrajnának mindössze a NATO harci repülőgépeinek és harckocsijainak 1 százalékára lenne szüksége, és ennél többet nem is kérne. „Már 31 napja várunk. Ki vezeti az euroatlanti közösséget? Még mindig Moszkva a megfélemlítés miatt?” – kérdezte. Zelenszkij újfent azt állította, hogy Oroszország Európa felé fog terjeszkedni Ukrajna elestével. Mindazonáltal a NATO nem támogatja egy repüléstilalmi övezet létrehozását Ukrajna felett a konfliktus kiszélesedésétől tartva.
Az ukrán elnök egyébként a nap folyamán lengyel hivatali partnerével, Andrzej Dudával is beszélt, szintén nehézfegyverzetet kérve országa számára. „Ha Ukrajna partnerei nem segítenek harckocsikkal és repülőgépekkel, és ez a lehetőségük megvan, akkor nagy a kockázata annak, hogy az orosz hadsereg nemcsak rakétaveszélyt, hanem közvetlen, általános katonai fenyegetést is jelent majd szomszédaink – Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia, illetve a balti államok – területére” – mondta. Zelenszkij sajnálkozását fejezte ki, hogy elhúzódik a lengyel harci repülőgépek lehetséges átadásával kapcsolatos döntés. „A késedelem ára ukránok ezreinek élete, akiket a békés ukrán városokra mért légi- és rakétacsapások során vesztünk el” – tette hozzá. Washington ugyanakkor eredetileg elzárkózott a felvetéstől attól tartva, hogy a lengyel MiG-29-es típusú vadászrepülőgépek átadása Ukrajnának akár katonai eszkalálódáshoz vezethetne a NATO és Oroszország között.
Zelenszkij mindemellett az Ukrajinska Pravda hírportálnak nyilatkozva azzal vádolta meg a moszkvai vezetést, hogy a civil lakosság ellen elkövetett támadásaival mindent elkövet Ukrajna örök „oroszmentesítésére”. „Oroszország mindent elkövet, hogy államterületünkön +oroszmentesítést+ hajtson végre országunk keleti felében, ott, ahol az orosz mindig is részét képezte a mindennapoknak az ukrán mellett, és ahol éppen romokká változtatják békés városainkat” – hangoztatta Zelenszkij, mondván: ez újabb megnyilvánulása Moszkva „öngyilkos politikájának”. Irina Venediktova ukrán főügyész szombaton Facebook-oldalán arról számolt be, hogy a harccselekmények február 24-i kitörése óta tizenkét újságíró vesztette életét Ukrajnában, és tízen megsebesültek, többen közülük súlyosan. „Halálos vége lehet Putyin agressziójáról az igazat tudósítani - a háborúban már tizenkét újságíró halt meg” – írta.
Szerinte eddig legalább 56 sajtómunkást ért támadás, köztük tizenöten külföldiek, a többi között brit, dán, cseh, amerikai, svájci és egyesült arab emírségekbeli állampolgárok. Hozzátette, hogy a halottak között egy orosz, egy ír és egy amerikai újságíró is van. A főügyész közlését nem lehetett független forrásból ellenőrizni. Nem engedik, hogy Bulgáriát is belerángassák. Rumen Radev bolgár elnök szombaton kijelentette: nem fogja engedni, hogy Bulgáriát belerángassák az ukrajnai fegyveres konfliktusba. „Államfőként nem fogom engedni, hogy Bulgáriát bevonják ebbe a konfliktusba” – válaszolt Radev egy azt firtató újságírói kérdésre, hogy Magyarországhoz hasonlóan Bulgária is úgy döntött, hogy nem szállít fegyvereket Ukrajnának. Radev hangsúlyozta: azért választották meg őt, hogy megóvja a bolgárok biztonságát és a békét Bulgáriában. „A háború árát az átlagpolgárok fizetik meg, nem pedig a televíziós propagandisták” – emelte ki. „Engem a bolgár állampolgárok ügye foglalkoztat” – tette hozzá a tavaly novemberben újraválasztott államfő.
Hírügynökségek felidézték, hogy Kiril Petkov bolgár miniszterelnök Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter múlt heti látogatását követően tartott sajtótájékoztatóján közölte: nem tárgyaltak Kijevnek szánt katonai segítségről. A szófiai vezetés mindemellett humanitárius támogatást nyújt Ukrajnának. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal