Az előttünk álló évtized a járványok és a tömeges migráció korszaka lesz. Fel kell készíteni a tagállamokat és a NATO-t is arra, hogy ezekre a kihívásokra választ tudjon adni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, a NATO-tagországok egynapos csúcstalálkozójára érkezve pénteken.
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy az, hogy a tanácskozás fordulóponttá válik-e, csak a csúcstalálkozó végén dől el, de a szövetségesek kísérletet tesznek erre egy új, 2030-ig szóló stratégiai terv elfogadása révén.Ennek tartalmával Magyarország egyetért- szögezte le. ORBÁN VIKTOR ELMONDTA, HOGY A STRATÉGIA FŐ PONTJA A NEMZETI ELLENÁLLÓ KÉPESSÉGEK MEGERŐSÍTÉSE. E tekintetben Magyarország aktív, legyen szó a világjárvány elleni küzdelemről, vagy a migrációval szembeni fellépésről.
Nekünk van mit mondanunk, és tudunk mit beletenni a közösbe- emelte ki a kormányfő. Azzal a 2024-ig megvalósítani kívánt vállalással összefüggésben, amely szerint a NATO-tagországok bruttó hazai termékük (GDP) két százalékát a védelmi kiadásokra fordítják, kérdésre válaszolva kiemelte:akkor állunk jól, ha teljesítjük a vállalásainkat. Szavai szerint jobb lenne, ha Magyarország már most képes lenne arra, hogy a nemzeti össztermékének két százalékát minden évben saját biztonságára költse el. Tájékoztatása szerint Magyarország 2022-2023-ra fogja elérni ezt, de emlékeztetett:
VANNAK OLYAN NATO-TAGÁLLAMOK, AMELYEK ROSSZABBUL ÁLLNAK E TEKINTETBEN. Azzal a vállalással kapcsolatban, amely szerint a tagállamok a védelmi kiadásokra fordított összegen belül 20 százalékot fejlesztésre fordítanak,ORBÁN VIKTOR KIEMELTE, HOGY MAGYARORSZÁG EZT MÁR MOST ELÉRI. Magyarország az egyik vállalását már most teljesítette, a másikat 2023-2024-re teljesíteni fogja, ezzel az élbolyban lesz - emelte ki. Mi egy olyan pontján élünk a világnak, ahol hadsereg nélkül nem lehet meglenni, hadsereg nélkül nincs biztonság- fogalmazott.
A magyar családok és a magyar nemzet számára a katonai kapacitás, a bevethető katonai erő mindig szükséges lesz. Ennek az építése jó ütemben halad - mondta. Húsz-harminc évig ezt elhanyagoltuk, de most úgy érzem, e tekintetben is visszatesszük Magyarországot a térképre- fogalmazott. A Kína jelentette kihívásokra irányuló kérdésre válaszolva a kormányfő azt mondta: Magyarország mindenfajta hidegháborút ellenez, és hozzátette: életéből 26 évet hidegháborús körülmények között töltött. Higgye el, ez rossz dolog, ne tegyünk ilyet- tette hozzá Orbán Viktor. Az észak-atlanti szövetség egynapos csúcstalálkozóján a tagállamok vezetői között részt vesz Joe Biden amerikai elnök is.
A TANÁCSKOZÁSON A FŐ TÉMÁK KÖZÖTT OROSZORSZÁG, KÍNA, A KIBERTÁMADÁSOK ÉS A KLÍMAVÁLTOZÁS SZEREPELNEK.A NATO-csúcs célja egyebek mellett azon 2030-ig megvalósítani kívánt célok és feladatok meghatározása, amelyek hozzájárulnak a szövetség felkészítéséhez a jövő kihívásaira. A csúcstalálkozó lehetőséget biztosít a transzatlanti kapcsolatok, valamint a kollektív biztonság megerősítésére. Forrás