"Ennél undorítóbb megemlékezés egy színészről talán nem is volt még a televíziózás történetében! Egész egyszerűen hányinger volt, ahogy beszéltek róla. Ha meghal egy ember, akkor tudni kell, hogy mikor kell róla beszélni, és mikor jobb inkább csendben maradni. Ha jót nem lehet róla mondani, akkor inkább ne mondjunk semmit.
Tényleg örök érvényű igazság, hogy halottról az ember vagy mondjon jót, vagy ha olyan nincs, akkor inkább semmit!Na a TV2-nél úgy látszik ezt a nézetet nem ismerik. Már akkor sejteni lehetett, hogy itt nem egy mély megemlékezés lesz, amikor vendégnek az újságírók legalljából választottak. Ugyanis sikerült meghívni a Bors újságtól valami szerkesztőt, akit más sem érdekel Damuval kapcsolatban csak a szaftos pletyka. Már az egy undorító dolog volt, hogy a megemlékezés a Bors újságíróval történt. Hol vannak a barátok, a volt kollégák akik most a facebook-on lájkokat gyűjtve mélyen megvannak rendülve.
És főleg hol van a fogadott apja, aki fiaként tekintet Damura a nemzet csótánya Nagy “Kossuth-díj” Feró? Tényleg nem vette senki a fáradságot, hogy felkeljen reggel és mondjon pár jó szót?Ehelyett az történt, ami ilyenkor várható volt, ha meghívják egy gusztustalan újság, még gusztustalanabb újságíróját.Egy szó nem sok, annyi nem esett a színész érdemeiről.De volt helyette sok minden másról szó, ami Damu sötét oldalát mutatta be. Először is kotorásztak kicsit a betegségeiben, amihez Dr. Mádai, és Dr. Pachmann is csatlakozott. Vájkáltak egy kicsit a tüdő betegségében, majd egy idő után áttértek a pszichológiára is, hogy Damu milyen lelki beteg volt, és szerencsétlen még a feleségét is egy pszichiátrián ismerte meg, akivel később elvált.
Aztán a Bors újságíró belelendült, mert érezte, hogy elkapta a fonalat, hiszen ez az Ő terepe, és érezte, hogy Mádai, és Pachmann sem áll a helyzet magaslatán, így aztán még utoljára jó nagyokat bele lehet rúgni a már halott Damuba. Ezért aztán belecspatkak a lecsóba, és egy jó nagyot tivornyáztak a halott emléke fölött. Az újságíró bedobta Damu öngyilkossági kísérletét, mire Pachamann válaszolt a borzalmas családi kapcsolatokkal, hogy ütötték verték Damut gyerek korában. Aztán visszavette a szót az újságíró, és jött a börtön témával. Azt is jogosnak látta, hogy miután elítélte a bíróság Damut, nem is csoda, hogy nem kért belőle senki.És ez nem csalás nem ámítás, ez egy megemlékezés volt. Csupa olyan történettel, ami vagy besározta még jobban Damut, vagy egész egyszerűen nem volt méltó téma egy ilyen helyzetben. Meg úgy általában soha egy TV műsorban.
Miután jól belakmároztak a búlvár témákból, és Damu legutolsó hibáit is felszínre hozták, hogy senki ne felejtse el milyen emer is volt valójában, egy kicsit felcsillant a remény, hogy valami más is előkerül a tarsolyból, hiszen újból felhozták a börtön témát, és azt, hogy lelkileg ott ment tönkre, ami miatt végsősoron kialakult nála valami komoly tüdőbaj. Ezt a diagnózist hárman állították fel. Az újságíró, “dr.Pachmann, és dr Mádai.”Már-már ott logott a levegőben, hogy bedobják Vajna Timike nevét is, hogy akkor végső soron Ő nyírta ki Damut, de az igazi finálé elmaradt.A beszélgetés vége felé közösen megegyeztek abban, hogy ha nincs a börtön, akkor Damu betegségei sem lettek volna, ami végső soron a halálát okozták.
Már pedig ebből az is következik, hogy a sorsát az pecsételte meg, aki börtönbe juttatta. Végezetül el lehet mondani, hogy egy felettébb undorítóra sikerült megemlékezés volt, már amennyiben ezt a bulvár fröcsögést megemlékezésnek lehet nevezni.Semmit nem beszéltek a színházi éveiről, a rengeteg főszerepről, a tehetségéről stb….stb…. nem volt egy kolléga, aki méltóképpen tudott volna mondani pályatársáról pár jó szót!? Helyette maradt a szenny, és a fertő, amit szinte végig széles mosollyal az arcán vállalt az újságíró.Ehhez csodálatosan asszisztált a két műsorvezető, Pachmann Péter, és Mádai Vivien.Ez utóbbi egyébként képes kifacsarni magából bármikor egy-egy könnycseppet, ha a téma azt indokolttá teszi. Pl ha árva kiskutyákról szól a hír, akkor könnyes/üveges párás szemmel képes beszélni a hírről.Ennek a megrendült lelki állapotnak most nyoma sem volt, sőt azt lehetett érezni az egész beszélgetés alatt, hogy legyünk már túl rajta, és lépjünk tovább.
Sokszor olyan közömbösséggel beszéltek az elhunytról, mintha egy termék ismertetőt olvasnának fel, hogyan kell üzembe helyezni egy hősugárzót pl. Szánalmas, szégyenletes, méltatlan megemlékezés volt ez, és nem utolsó sorban hányingerkeltő, hogy így tudtak beszélni egy olyan emberről, aki egykoron a csatorna leghíresebb karaktere volt.RIP Damu Roland."
