Október 5-én reggel feladta a küzdelmet a 9 éves hódmezővásárhelyi kisfiú, Sándor Ricsike szervezete. Lapunkban először 2018-ban írtunk a családról. A háromgyermekes édesanya, Szabó Klára kupakgyűjtésből próbálta összegyűjteni legkisebb gyermeke, Ricsike speciális betegápoló ágyára a pénzt. A kisfiú egy hónapos korában jelentkeztek az első epilepsziás görcsök. A vizsgálatok során kiderült, az epilepszia olyan fajtájában szenved, amit őssejtbeültetéssel sem lehet gyógyítani.
A betegség ellenére reményt keltő volt Ricsike fejlődése. Kétéves korában járni ugyan nem, de kúszni tudott. Evett és ivott. Akkor azonban valami történt a kis szervezetében. Este még minden rendben volt, reggelre azonban mintha mindent „elfelejtett” volna, amit addig tudott, még rágni és nyelni is. Egy hónapnyi küszködés után gyomorszondát kapott a kisfiú. Attól kezdve azon keresztül táplálta az édesanyja. Ricsike teljesen magatehetetlenné vált, még a fejét sem tudta megmozdítani egyedül. Beszélni sem tudott, viszont mindent megértett. Szerette, ha a testvérei énekeltek neki, és a meséket, zenéket is örömmel hallgatta.
A család legnagyobb öröme az volt, amikor Ricsike rájuk mosolygott. A gyermekeit egyedül nevelő édesanyja éjjel-nappal vele volt, a gyakori epilepsziás rohamok miatt aludni sem nagyon mert, nehogy baj legyen. A család a nehéz anyagi helyzetét kupakgyűjtéssel pótolta. Az ország számos részében gyűjtötték Ricsike javára az üdítős, ásványvizes palackok kupakjait. A lapunkban megjelent cikk összefogásra sarkallta az embereket. A támogatások jóvoltából sikerült megvenni a speciális betegágyat és egy picivel könnyebbé is vált egy időre az életük.
2018 karácsonya előtt pedig a Szeretem Vásárhelyt Egyesület is segítette a családot. A Vásárhely kincsei című asztali naptáruk bevételéből epilepsziaroham-jelző készüléket vásároltak, kifizették a Tb által támogatott fürdetőszék és állást segítő berendezés önerejét is. Ricsikének sokszor súlyosbodott az állapota, de a kis harcos sokáig győztesen került ki a küzdelmekből. Néhány hete azonban már tudta az édesanyja, hogy nagyon nagy a baj. – Július 1-jén töltötte be az én kincsem a 9. életévét.
Az állapota sokat romlott, egy hónapja került be a klinikára. Az orvosok nem biztattak már semmi jóval. A tüdeje, a mája és a veséje is felmondta a szolgálatot. Október 5-én reggel fél 7-kor örökre itt hagyott bennünket. Elmondhatatlanul hiányzik, végtelen a fájdalmunk – mondta összetörten az édesanya.
