"Szinte önkívületben voltam másnap 38,5 fokos lázzal” — A kínai vakcina után véletlenül AstraZenecát kapott egy idős magyar házaspár

Az eset egy magyar nagyvárosban történt.

A kínai vakcina után véletlenül az AstraZeneca vakcináját kapta meg egy idős házaspár az egyik magyar nagyvárosban – írja az mfor.hu.

„Hetvenen felüliek vagyunk, ezért a háziorvosunk megkérdezte, hogy megelégszünk-e a kínai vakcinával, mert akkor mehetünk. Rávezették az oltási könyvecskére az oltás nevét és idejét, egyúttal a második oltás időpontját is.
Mentünk is a megadott napon, leadtuk a könyvecskét. Mikor behívtak, ki voltak már készítve a fecskendők az üvegcsék mellett. Itt hibáztam: nem néztem rájuk, pedig hiányolhattam volna a kínai írásjeleket.

Kint várakoztunk a kötelező negyedórában, egyszer csak halljuk, hogy a doktornő a telefonban a nevemet, adataimat említi, majd behívtak a férjemmel” – mondta a pedagógusként dolgozó nő a lapnak.

Elmondása szerint ezt követően a háziorvostól azt a tájékoztatást kapták, hogy “csere történt”, véletlenül az AstraZeneca-vakcinából kapták a második dózist. A háziorvos a tévedés után egy immunológussal konzultált, akinek a tanácsára egy hónap múlva, május elején behívják a házaspárt egy ellenanyag-tesztre.

A nő hozzátette, azóta senki sem érdeklődött arról, hogy mik a tapasztalataik, hogy érzik magukat, és holott a férje nem tapasztalt mellékhatásokat,

“de én szinte önkívületben voltam másnap a 38,5 fokos lázzal” – mondta a nő. A vakcinák keverését legutóbb Franciaország lengette be, a francia hírügynökség értesülései szerint az 55 év alatti, AstraZenecával egyszer már beoltott állampolgárok Pfizer vagy Moderna-vakcinát kaphatnak második adagként.
Erről azonban egyelőre nem született hivatalos döntés.

AKTUÁLIS:

Főoldal