A kormány mégsem veszi el a polgármesterek döntési jogát

A kormány mégsem veszi el a polgármesterek döntési jogát


Továbbra is az eddigiek szerint lesznek gyakorolhatók a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben, a kormány eltekint az erre vonatkozó módosítási szándékától – nyilatkozta Gulyás Gergely szerdán az MTI-nek.

A katasztrófavédelemről szóló törvény szerint veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének, a fővárosi, megyei közgyűlésnek feladat- és hatáskörét a polgármester, illetve a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke gyakorolja. A kedden beterjesztett kormányzati törvénymódosítási javaslat azt írta volna elő, hogy ilyen esetben a polgármester, a főpolgármester, illetve a megyei közgyűlési elnök döntéséhez szükséges a megyei, fővárosi védelmi bizottság előzetes jóváhagyása. Gulyás Gergely mostani nyilatkozata szerint viszont ettől a módosítástól eltekintenek.

Több törvényjavaslatot is benyújtott a kormány kedden a parlamentnek, ezek közül az egyik csökkentette volna a polgármesterek veszélyhelyzetben egyébként megnövelt jogköreit. Ellenzéki politikusok és polgármesterek rögtön tiltakozni kezdtek, szerintük a Fidesz a felhatalmazási törvény birtokában azonnal elvonná a demokratikusan megválasztott polgármesterek jogait, ezzel pedig nehezítenék a járvány elleni védekezést. Karácsony Gergely főpolgármester az Indexnek azt mondta, hogy a kormány öncélúan likvidálná a települések önállóságát.- írja a 24.hu

Forrás

Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!

AKTUÁLIS:

Főoldal