A kép illusztráció
Egy idős néni, akit rendszeresen vittünk haza, mindig panaszkodott a sorsra, hogy a lánya lebénult, és nem gondolta volna sohasem, hogy őneki kell felnevelnie az unokáját…
A tegnapi cikkünkre reagálva, egyik kedves olvasónk az alábbi tanulságos, sokat mondó történetet osztotta meg velünk:
“A XI. kerületben taxizom, és egy idős néni, akit rendszeresen vittünk haza, mindig panaszkodott a sorsra, hogy a lánya lebénult, és nem gondolta volna sohasem, hogy őneki kell felnevelnie az unokáját.
Ekkor rábeszéltem, hogy hívja fel Csókay professzor urat, mert biztos voltam benne, hogy kimegy a lakásra és megvizsgálja a lányát.
Az elgondolásom bejött, de sajnos, miután megvizsgálta a hölgyet, a professzor úr válasza az volt, hogy sajnos nem tudunk segíteni a bajon.
Amikor megkérdezte a néni, hogy “mivel tartozom?”, akkor azt mondta, hogy:
“semmivel és sajnálom, hogy nem tudok segíteni.”
Én utólag halottam ezt, de itt szeretném tisztelettel megköszönni, hogy kifáradt és megvizsgálta a beteget, amiben egyébként biztos voltam.Köszönöm tisztelettel a professzor úrnak, hogy a belé helyezett bizalmamnak eleget tett és, személyes megjelenésével enyhített a család fájdalmán.”
A magunk részéről is minden tiszteletünk és elismerésünk az olyan orvosoknak – köztük Csókay professzor úrnak – akiket nem a hálapénz, hanem a gyógyítás és a beteg embereken való segítés motivál. Akik ugyanolyan odaadással látják el a nincstelen nénit, mint a milliomost.
Oszd meg, ha szerinted is Ez a követendő példa!
Forrás
Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!
